Egyre több helyen alkalmaznak különböző típusú személyiségteszteket. Sajnos a tesztek egy része feszegeti vagy túllépi a munkára való alkalmasság megállapításának határait, és olyan tulajdonságokat, személyiségjegyeket tesztel, melyek a magánéletünkhöz tartoznak. Javaslom, hogy érdemes átolvasni az adatkezelési nyilatkozatot (ha van), mert abban le kell írni, kik és milyen céllal láthatják az eredményeket. Ha esetleg külön nem térnek ki a tájékoztatásban, kérdezzünk rá, kaphatunk-e valamilyen formában az eredményből, a visszajelzés hogyan érkezik, mivel ebből mi magunk is tanulhatunk.

Hogyan tölthetjük ki, hogy jó eredményt érjünk el? Először is, a tesztek többsége valamilyen "hazugságvizsgálatot" végez, például többször rákérdez ugyanarra a dologra, így ellenőrzi, mennyire akarjuk "becsapni". Másrészt, nem érdemes csalni, hamis képet festeni magunkról. Ha őszintén kitöltjük, valós képet kaphatunk magunkról, valós elemzést kap leendő munkaadónk, ezáltal jobb döntés születhet.

Próbáljuk meg a legjobb körülményeket megteremteni magunk számára a teszt kitöltéséhez! A nyugalmas környezet, a kellő idő biztosítása, a saját megismerésünkre irányuló vágy mind-mind hozzásegíthet ehhez. Tekintsük a tesztet fejlődésünket segítő eszköznek. Ha pedig visszajelzést kapunk, és sok negatívumot látunk, ne csüggedjünk. Ha valami nagyon szöget üt a fejünkbe, kérdezzünk rá azoktól, akik jól ismernek minket, ők hogyan látják a problémát, ez valóban fejlesztendő terület és ha igen, mit javasolnak, miben változzunk.

Egy nemrég felröppent javaslat szerint a diplomások részére kötelező lenne bizonyos időközönként a féléves szakmai továbbképzés, melynek költségeit megosztva fedezné a munkáltató és a dolgozó. Abban egyetérthetünk, hogy valóban fontos a tudás folyamatos frissítése, a tanulás munkánk részét képzi és egyes kiemelt területeken létfontosságú. Egyszerű példát hozva, egy irodai dolgozónak is egy évtizede elég volt a számítógépes programokat minimális szinten ismerni vagy gépírást tudni.

Egy rövid történet is adalékként: pár éve egyik interjúalanyom pénzügyi pozícióra pályázott, 12 éves tapasztalattal. Eredeti végzettsége: orosztanár. Elhagyta tehát pályáját, mégis továbbképzésre köteleznénk, mert csak így marad érvényben a végzettsége?

Sokkal fontosabbnak gondolom, hogy mindenki maga bővítse tudását, az elérhető eszközökkel: internet, könyvtár, szakmai fórumok, közösségek. Szerencsés esetben mentort is találhatunk magunknak, akár kimondva-kimondatlanul is. A munkánk során számtalan kihívással, új területtel szembesülünk, ezek is tanítanak minket. Egy jó vezető segítségével szintén kaphatunk olyan feladatokat, olyan területeket, olyan egyedi eseteket, melyek gyakorlati tapasztalatot adnak.

És itt jön el a képzések szerepe: a képzés mit sem ér, ha nem gyakorolja az ember és építi be napi munkájába a tanultakat. A megújítás gondolata önmagában nem rossz ötlet, viszont az indoklás szerint ez "a felsőoktatási intézmények demográfiai problémáira" jelent megoldást. Sokkal fontosabb lenne versenyképes tudást biztosító, valóban értékes felnőttképzést megvalósítani, hogy ebből választhasson mindenki, saját életpályájának megfelelően. Jelen állapotában úgy látom, a javaslat csupán egy kötelező kört jelentene, ami némi bevétel a képző intézménynek. És mi történik, ha nem újítom meg?

Karrierépítés - ma már olyan közkeletű szó, hogy azt gondoljuk, mindenki felé elvárás. "Az én fiam karriert épít" - van ebben szülői büszkeség is, bár némi fájdalom, hogy talán emiatt nem a családalapítás van gondolatai középpontjában. Az, hogy valaki karrierista, még önmagában nem baj. A gond ott kezdődik, amikor mindent háttérbe szorít emiatt, amikor a magánéletét feláldozza a munka oltárán, amikor másokon átgázol egy-egy jobb pozíció érdekében.

Lehet karriert befutni másként is. Valóban nem könnyű összeegyeztetni a privát dolgainkat, de nem feltétlenül kell éjszakáznunk vagy hétvégén is dolgoznunk egy jobb lehetőségért. A szorgalom önmagában sajnos ritkán kifizetődő. A karrier inkább jelenti azt, hogy egy elképzelt ideális életpályát valósítunk meg, kiaknázva képességeinket és lehetőségeinket maximálisan. Ez nem feltétlen vezetői pozíció, hiszen szakterületen is válhatunk elismertté.

A karrier valójában önmegvalósítás. Folyamatos fejlődés, hogy jobb emberré váljunk, hogy még sokrétűbb legyen tudásunk, hogy még több képességre tegyünk szert. Ezáltal pedig komplexebb, stratégiaibb, több területet átívelő problémákat is meg tudunk oldani, valódi karriert tudunk építeni. Ebbe belefér az is, hogy valaki 12 éven át asszisztens. Belefér az is, hogy évtizedeket tölt egyetlen cégnél. Csak egyetlen kérdés: úgy érzem, hogy jelenlegi helyemen maximálisan kihasználom képességeimet és lehetőségeimet?

Manapság nagyon hamar hozzájuthatunk bárki magánéletéhez, pláne, ha nem gyakori névvel rendelkezik az illető. Elegendő csak beütni a keresőbe vagy bármelyik közösségi oldalon böngészni, pár perc alatt megtudhatjuk, hogy kik a barátai, mi a hobbija vagy épp milyen zenéket hallgat. Sokan azt gondolják, hogy ezek zárt rendszerek, de ha már valaki tag, sokkal több adathoz férhet hozzá.

Javaslom, hogy mindenki nézze meg a közösségi portálokon regisztrációját, az adatvédelmi beállításokat különösen, ki mit láthat belőle. A Facebook-on a képeknél például az "Ismerősök ismerőse" opcióval gyakorlatilag az egész világnak kiplakátoltuk a fotókat. Félreértés ne essék, nem gondolom, hogy minden bulifotót vagy nyaralási képet le kell szedni. Gondolkodjunk egy kicsit a leendő vezetőnk fejével: milyen esetekben gondolnám meg a pályázó alkalmasságát?

• pikáns vagy éppen megalázó helyzetekben készült fotók
• szélsőséges politikai vagy vallási nézetek
• korábbi megjelölt munkahelyek nem stimmelnek az önéletrajzban megadott információkkal
• megjegyzések a munkahelyi problémákkal kapcsolatban ("köcsög a főnököm")
• bármi, ami arra utalhat, nem "képviseljük" munkaadónkat megfelelően

A tapasztalat azt mutatja egyébként, hogy a HR-nek általában nincs is kapacitása több száz pályázó adatlapját végignézni, másrészt szakmailag sem indokolt. A LinkedIn ilyen szempontból relevánsabb lehet, ott esetleg ajánlásokat is lehet olvasni. A leendő vezetőknek már több ideje és nagyobb kíváncsisága van, ők általában megnézik azt a néhány jelöltet, aki hozzájuk érkezik. Gyakran a leendő kollégák is csekkolják a frissen érkező munkatársat, a statisztikák szerint a munkaadók nagyobb része valóban kihasználja ezt a lehetőséget, mint "háttérellenőrzést".

Bizonyára ismerős pillanatok: interneten elküldtem egy önéletrajzot, és nem jön rá válasz. Telnek, múlnak a napok, a hirdetés lassan letelik, még mindig semmi. Jó esetben egy automatikus rendszerüzenet érkezik, rossz esetben semmi. És a semmiből tudjuk már, hogy sajnos ismét nem ránk esett a választás...

És jönnek a kérdések bennem: El sem olvassák? Érdemes esetleg rájuk telefonálni többször? Egyáltalán, mi tart ennyi ideig?

A pozíciók többségére akár több száz önéletrajz is összegyűlik. Ez általában a HR-es munkatárs vagy az adott vezető elkezdi áttekinteni. A jelentkezők létszáma miatt általában három kategóriába sorolják őket, mint képzeletbeli dobozok. Az elsőbe kerülnek azok, akik már a kiírt elvárásoknak sem felelnek meg. A másodikba, akik megfelelnek, de nincsen kiemelkedő előnyük. A harmadikba, akik (önéletrajz alapján) megfelelőek és valami miatt ki is tűnnek. Sokféle statisztikát láttam már, de tény: egy-egy pályázat áttekintésére néhány másodperc áll rendelkezésre, ezért is fontos, hogy irányítsuk a figyelmet, emeljük ki a legfontosabb részeket az anyagunkban, hogy a kulcsszavak segítségével még hatékonyabb legyen pályázatunk.

A válasz tehát az, hogy igen, elolvassák, de általában nem sok idő jut az elbírálásra. A betelefonálást csak egyes kiemelt esetekben javaslom, ellenkező esetben magas telefonszámlát érhetünk el és lehet, hogy ellentétes hatást váltunk ki... Ha valóban álomállás a számunkra és ideális jelöltnek látjuk magunkat, ragadjunk telefont. Ne legyünk azonban túlzottan rámenősek, érdeklődjünk inkább a folyamatról, hol tart a dolog, mire számíthatunk.

Munkahely-váltás vagy álláskeresés során minden esetben mérlegelünk, mennyit érünk a munkaerő-piacon. A fizetésünk ezt fogja tükrözni, de valójában nem csak ez számít. Nagyon fontos dolog, hogy számszerűsítsünk egyéb tényezőket is:

• ha céges autó van, milyen mértékben használhatom magáncélra?
• ha céges telefon van, milyen mértékben kell térítenem?
• ha a jutalék vagy bónusz jár nekem, mennyire elérhető célokat kapok, általában mekkora kifizetést érek el?
• milyen egyéb juttatások (pl. biztosítás) jár nekem?
• van-e kedvezményes vásárlási lehetőségem a cég termékeiből, szolgáltatásaiból?
• vannak-e egyéb kedvezmények, melyeket a cég dolgozójaként kapok?

Sorolhatnám még, de azt javaslom, mindenki a saját esetét elemezze végig, és ezek fényében hozzon döntést. Tény, hogy a hitelek törlesztésénél a céges életbiztosítás keveset számít, viszont mindenki más élethelyzetben van, más juttatások lesznek számára vonzóak. Ezt segíti egyre nagyobb arányban például a választható juttatási csomag, a cafeteria.

Hogy mit jelent a versenyképes fizetés? Erre gyakran csak álláskeresés során derül fény, amikor egyértelmű visszajelzést kaphatunk arról, jelenlegi csomagunk alatt, környékén vagy felett tudunk egy másik vállalatnál keresni. A jelenlegi magyar gyakorlat szerint a vállalatok többsége titkos adatként kezeli az egyéni fizetéseket, így az álláshirdetésekből sem tudunk könnyen tájékozódni. A fejvadászok, a közvetítők viszont sokszor segíthetnek, hiszen nekik sem érdekük, hogy fizetési igényünk miatt essünk ki egy-egy pályázaton.

Sokan érdeklődnek, hogy csak úgy, áruljuk már el, van-e nálunk feketelista vagy csak és kizárólag egyetlen iskolából veszünk fel pályakezdőket. Láttam már olyan céget, ahol ezt a gyakorlatot követik, mégis úgy gondolom, hibát vétenek. Tény, hogy nagy különbségek vannak jelenleg a felsőoktatási intézmények között, rengeteg összehasonlító tényadat áll már rendelkezésre, hol végeznek minőségi oktatást.

Ezzel együtt, az egyetemek, főiskolák még mindig más kompetenciákat erősítenek, más képességeket adnak, mint amire a munkaerőpiacon valóban szükség lenne. Pár éve elindult egyfajta párbeszéd, a folyamat javul, de még mindig mások a pályakezdő kiemelkedő tulajdonságai, mint az elvárások. Pont ezen tényezők miatt hibás az a megközelítés, hogy iskolák alapján kellene válogatni a frissdiplomások között.

Prezentációs készség, önbizalom, nyelvtudás, szakmai alázat, lényeges információk kiszűrése - csak néhány példa arra, mik a legfontosabbak. Erre utalhat az egyetem vagy főiskola, mint meghatározó közeg, mégis az egyéni adottságokon múlik, mit sajátít el a diák. Nem hinném, hogy amiatt kellene megítélni, mert anno bármilyen oknál fogva adott felsőoktatási intézmény mellett döntött...

Sokszor érkezik a kérdés, hogyan szerezzünk egy vállalatnál interjún jó benyomást? Hogyan érjük el, hogy másodszorra is behívjanak, illetve a végén ajánlatot tegyenek? Hogyan nyerjük el az interjúztató szimpátiáját? Nem állítom, hogy csodaszert adok, de igyekszem a dolgot kissé leegyszerűsíteni.

Az igazság az, hogy két párhuzamot is szeretnék vonni és a kettő nem is áll olyan távol egymástól: a randevú és egy értékesítési/eladási helyzet. Kezdjük ez utóbbival: az interjún során magunkat, mint "szolgáltatás" kell eladnunk a lehető legjobb áron (fizetésért). Ehhez fontos, hogy tisztában legyünk saját előnyeinkkel, hátrányainkkal, hiszen így tudunk érvelni magunk mellett. Az előnyöket nem csak fel kell sorolni, bizonyítékot kell rá szolgáltatni, ami bármilyen, korábban megtörtént eset lehet: "épp a minap történt velem, hogy..." Ne menjünk bele általános állításokba, akár érdemes lehet előre is végiggondolni, milyen eseteket szeretnénk elmondani. Készüljünk fel a számunkra negatív oldalra is, hiszen az interjúztató általában rákérdez a "szolgáltatás problémáira". Ne hazudjunk, senki sem tökéletes, próbáljuk meg inkább fejlődési területként bemutatni a negatívumainkat, vagy láthatóvá tenni, hogy már változunk, változtatni készek vagyunk ezeken a pontokon.

Randevú: igyekszünk elnyerni a másik szimpátiáját, nyilván ehhez kell valamilyen "kémia" is. A fontos azonban az, hogy öltözzünk alkalomhoz illően, ne késsünk és alkalmazzuk már a kezdeteknél a "minibeszélgetést" (small talk). Amíg bevezetnek minket vagy várakozunk, érdemes csevegést folytatni az interjúztatóval vagy a cég jelenlevő munkatársával, általános témákban (a cég, az épület, akár az időjárás), így is nyerhetünk információkat, másrészt megtörhetjük a kínos csendet vagy kezdeti feszengést. Randevú ez, hiszen felvehetünk érdeklődést kifejező testhelyzetet, a tolakodás viszont itt sem vezet eredményre. Ne legyünk túlságosan kihívóak vagy fölényeskedők sem - ez visszatetszést kelt.

Nem elegendő azonban csak a szimpátiát kivívni, az interjú során szakmai szempontok érvényesülnek. Ha nem elegendő a nyelvtudásunk vagy nem érjük el a megfelelő szakmai szintet, hiába a pozitív attitűd, sajnos elutasításban lesz részünk.

Úgy érzem, manapság egyre fontosabb, hogy "stabil" munkahelyet találjunk. Stabil, mert nem hagy minket kibillenteni, egyfajta támaszt nyújt, biztonságot, jó kapcsolatokat ad. A közösség megtartó ereje egy munkahelyen is csodákra lehet képes. A stabilitást azért érzem különösen fontosnak, mivel a munka-magánélet egyensúlyban sokszor az egyik rész hat a másikra. Előfordult már, hogy valaki munkahelyet akart váltani - és közben a kapcsolatát is fel akarta adni. Nem szabad egyszerre változtatni az élet különböző területein, a sokkterápia csak a szélsőséges esetek (pl. drogos betegek kezelése) esetén javasolt módszer, amikor már semmi más nem segít.

Félreértés ne legyen: egy munkahelyre nem feltétlen barátkozni megyünk, de óhatatlan, hogy problémáinkat, otthoni gondjainkat is visszük magunkkal. Van, aki ezt könnyedén kezeli, és kabátként teszi le, majd veszi vissza. A többség azonban nem tudja, nem akarja érzéseit palástolni, így óhatatlan, hogy ezekről beszél vagy utalásokat tesz. És igen, a jó munkahelyi környezet pont egy-egy rossz pillanatban tud segíteni. Ennek ellenére, vigyázzunk! Hosszútávon nem szül jót, ha párkapcsolati, egészségügyi vagy egyéb érzékeny témáinkat kollégáinknak teregetjük ki, ez később akár egy előléptetésünket is megakadályozhatja.

Az önéletrajzban valós nyelvtudásod szintjét add meg, hiszen a kiválasztást végzõ szakemberek az állásinterjún mindenképpen meggyőződnek erről. A két leggyakoribb téma a hobbik, illetve szabadidő eltöltése, illetve önmagad bemutatása, ezekből érdemes készülni.

* Nem elegendő, ha csak a tanult idegen nyelv nevét írod be.
* A ''társalgási'' alapfokú, a ''tárgyalási'' felsõfokú vizsgaszintnek felel meg (bár ezt sokan sokféleképpen értelmezik).
* Írd be a megszerzett nyelvvizsga fajtáját, fokát, illetve hogy melyik évben szerezted meg.
* Csak abban az esetben jelezd, melyik az erõs oldalad, ha az írásban és szóban nagy a különbség, egyébként felesleges részletezni. Kifejezetten felesleges a közismert Europass formátum részletezése (szövegértés, olvasás, írás, társalgás, stb.).
* Ha régen használtad a nyelvet, jelöld passzívként.

Egy statisztika szerint a pályakezdők kis százaléka beszél két vagy három nyelven felsőfokú szinten - ha esetleg ebbe a csoportba tartozol, ezt mindenképpen emeld ki az önéletrajzodban.

Sok pályakezdő (és tapasztalt szakember is) munkát keres, nagyon szeretne dolgozni, végzettsége van, nyelvtudása rendben és minden, ami kell. Mégsem jelentkeznek nála a fejvadászok, nem reagálnak álláspályázataira, sikertelenül keresgél már jó ideje. Ennek nyilvánvalóan több oka lehet, most mégis egyetlen szemszögből nézném a helyzetét.

A fő kérdés az, mitől lesz ő különlegesen értékes a munkáltató számára. Ezt angolul "unique value proposition"-nek is szokták hívni, nem kell különösen bonyolult dolgokra gondolni. Lehet ez egy "egzotikus", ritka nyelv ismerete. Lehet speciális szakismeret adott területen. Gyakran kell valamivel kiemelkedni a tömegből, rátalálni rejtett tartalékokra, amit mozgósíthatok a sikeres álláskeresés érdekében. Érdemes önelemzést tartani, akár listát írni saját erősségeinkről és összevetni az álláshirdetésben megfogalmazott és az interjún elhangzott elvárásokkal. Lejárt az az időszak, amikor a "papírhalmozásból" jól meg lehet élni - olyan képzéseket válasszunk, melyek egyértelműen javunkat szolgálják, versenyelőnyt biztosítanak a több pályázóval szemben és megtérülő befektetések lesznek.

A fenti mondatot néhányszor hallottam már sajnos, egyes vezetők teljesen elzárkóznak attól, hogy egy kezdőt foglalkoztassanak. Részben igazuk is van: egy fiatalember még nem tudja, milyen 8:00-kor kezdeni. Nem tudja, milyen "élesben" dolgozni az Office programokkal. Tudása csak elméleti, hiszen könyvekből tanulta. Sok energiát igényel, mert tanítani kell. Nem tudja, milyen utasításokat hogyan kell végrehajtani, esetleg magát az engedelmességet is meg kell tanulnia.

Szándékosan sarkítottam a fenti mondatokat, hiszen a fentieken túl rengeteg előnnyel is jár egy pályakezdő foglalkoztatása. Viszont maga a kezdő is sokat tehet azért, hogy ennek ellenkezőjéről meggyőzze leendő foglalkoztatóját, és erre kiváló alkalom a valódi szakmai gyakorlat, legyen akár pár hónapos. Ha erre esetleg bármilyen ok miatt nem volt lehetőség, akkor is érdemes azokat a dolgokat feltüntetni, amelyek ennek ellenkezőjét bizonyítják. Például egész nyáron a családi vállalkozásban segítettem. Vagy gyakran vállaltam diákmunka keretében telefonos ügyfélszolgálati munkákat.

Gyakran elterjedt közhiedelem, hogy manapság a fiatalok könnyű munkával akarnak sok pénzt elérni és a vezetők hajlamosak egy-egy rossz tapasztalat alapján messzemenő következtetéseket levonni. Azzal sajnos egyet kell értenem, hogy a szakmai alázat valóban nem mindenkiben van meg. Ha valaki karriert szeretne befutni, meg kell alapoznia ismereteit, netán több területen kell tapasztalatot gyűjtenie, mielőtt az áhított előrelépés következne: egy év után senki sem lesz marketingigazgató. Amikor szakmai alázatról beszélek, nem megalázkodásra gondolok, vagy hogy el kell tűrnie a főnök fricskáit. Ez csupán azt jelenti, hogy hajlandó vagyok végigjárni a lépcsőket, a fejlődési fokozatokat, mielőtt komolyabb pozícióba lépnék.

Egy egyszerű igazolványkép a legtökéletesebb. Ne legyen csoportkép, egész alakos, homályos, egy buli közepén vagy félbevágva. A lényeg, hogy jól felismerhetõ legyél rajta. Ezért nem jó még 27 évesen az érettségi tablófotót választani.

Nagyon jól sikerült kép ez itt, csak két dolog hiba: remek buli lehetett, de ez nem tartozik az álláspályázathoz. Másrészt, ketten szerepelnek rajta, vajon melyik a pályázó?

Akár megéri egy alkalommal profi fotóst is megkérni, hogy készítsen néhány felvételt, üzleties megjelenésben. Lehet ez kosztüm vagy öltöny, a lényeg, hogy elegáns legyen. Hogy miért fontos ez? Több helyen láthatjuk, hogy a megjelenés fontos része az első benyomásnak, tegyünk meg hát mindent, hogy a fotón legjobb formánkat hozzuk.

A következő kép jó példa erre. Látható rajta az aggodalom, ijedtség vagy döbbenet. A fotónk legyen pozitív - nem kell feltétlen fülig érő vigyor. A sapka, az utcai környezet sem igazán idevaló. Láttam olyan fotót is pályázóról, amikor egy virágágyás mellett térdelt - nem kertésznek jelentkezett.

Másik esetben egy hölgy motoron, motorosruhában, bukósisakkal a fején volt lefényképezve. Nos, ez sem önéletrajzhoz való kép. Vegyünk egy hétköznapi példát! Ha például esküvőre megyünk, biztosan szépen öltözünk fel és jó eséllyel több fényképezőgép is lesz. Álljunk egy semleges háttér elé és kérjünk meg valakit, kattintson rólunk pár képet.

Ismét egy rossz példa arra, milyet ne. Gyakran látok félbevágott felvételeket, egy kéz, egy váll, egy fej rajtamarad a szomszédunktól. Értem én, hogy jó kép rólunk, de elég komikus, hogy vajon kit vágtunk le a fotóról.

Itt térnék ki arra is, hogy nem javaslom a fotót külön csatolni. Illesszük be az önéletrajzt elején, de ne felejtsük el beillesztés előtt lekicsinyíteni! Ma már a legtöbb gép nagy felbontásban dolgozik, ami több megás képfájlt eredményez. A legegyszerűbb képszerkesztővel is csökkenteni tudjuk a magasságot és szélességet, ezáltal redukáljuk a fájlméretet is. Vigyázzunk a képarányok megtartására, ellenkező esetben tojásfejűek lehetünk.

És végre, egy igazán jó kép: pozitív, üzleties, semleges háttér - ki ne venne fel szívesen egy ilyen kollégát? Persze, egy pici váll belelóg a szomszédtól, de efelett szemet hunyhatunk.  

Ne feledjük: nem modellnek pályázunk. Nem szükséges egész alakos fotó, nem kell fürdőruhában lenni, nem kell erős smink, nem kell napszemüveg.

A mobiltelefonszám, e-mail és postacím (levelezési cím) kötelező. Érdemes egyéb telefonszámokat is megadni, viszont feltétlenül fel kell tüntetni, ha adott számon például hangpostafiók üzemel, vagy csak meghatározott idõben (pl. munkaidőben) vagy elérhető.

E-mailcím esetén válasszunk olyan postafiókot, amit gyakran nézünk. Akár az álláskeresés céljára külön létrehozhatunk egyet, így pontosan nyomonkövethető, kivel és mit leveleztünk. Fontos, hogy ne cicumicu@freemail.hu vagy deathmetalfan@citromail.hu legyen ez, mert komolytalannak tűnhet. Céges emailcímet inkább azért ne válasszunk, mert furcsának tűnhet, mintha a cégünk tudomásával keresnénk állást, ráadásul a legtöbb cég szabályzatban tiltja a magánhasználatot - az álláskeresés pedig az.

A postacím azért fontos, ha levelet akar küldeni a pályázat kiírója, tudjon hol értesíteni minket, bár ez lassan kikopik, inkább az email szolgálja az írásbeli kapcsolattartást. Nem fontos, hogy bejelentett lakcím legyen, de mondjuk egy koleszt ne adjunk meg, hiszen az biztosan ideiglenes. Irányítószámot ne feledjük!

Sokszor felmerül, hogy például egy vidéki lakcím mennyire hátrány. Budapest környékén ez szerintem nem szempont, bár nyilván rá fognak kérdezni, hogy ha te Vácon laksz, hogy fogsz Törökbálintra időben beérni - erre készülj fel. Ha szüleid vidéken laknak, de te Budapesten laksz albérletben, nem kell a vidéki címedet megadni. Ami fontos, hogy a munkaadó lássa, időben tudsz érkezni a munkahelyedre és ezt nem 2-3 órás utazással tervezed kivitelezni.

Zárójelben megjelölhető a közeljövőben tervezett külföldi távollét is, mert ez nyilvánvalóan befolyásolhatja az interjúk vagy a munkábaállás időpontját (pl. Június 14-28. között külföldön tartózkodom), de erre kitérhetsz a kísérõlevélben is. Ilyen esetben érdemes lehet más alternatívát megjelölni (pl. emaileket közben naponta olvasom), hogy tudjon az interjúztató kapcsolatot létesíteni veled.

A vidéki állásbörzék hangulata más. A látogatók udvariasabbak, néha félénkebbek, de egyúttal érdeklődőek. A miskolci börzén tavaly indítottak egy elkülönített részt a szakmai gyakorlatok számára, idén nagyjából 5 cég szerepelt, tavaly sem volt igazán jelentősége. A vállalatok nem választják szét teljesen a gyakornoki és frissdiplomás lehetőségeket, nem látom értelmét a külön asztalok felállításának.

Az Electrolux a megnyitó során az Egyetem által valamilyen díjban részesült, amit idén alapítottak vállalatok részére. Szívesen írnék erről többet, de a beszédből nem volt világos, mi a célja, mit jutalmaztak. Félreértés ne legyen, gratulálok nekik, csak a kommunikációt éreztem hiányosnak.

Nagyon pozitív volt, hogy a látogatók rugalmasan közelítették meg, hol szeretnének munkát vállalni. A közhiedelemmel ellentétben mintha erősödne a mobilitás, bár még mindig sokan részesítik előnyben a saját régiójukat, egyre többen hajlandóak más megyékben is dolgozni. Érdekes, hogy különösen azok hajlandóak erre, akik más régióban tanulnak, mint ahol eredetileg lakóhelyük van.