Megfelelési kényszer a munkában

2011/05/08. - írta: Álomállás

Korunk egyik parája a megfelelési kényszer, mely az életünk számos területét felöleli. Jónak kell lennünk a munkánkban, ahol egyre nagyobb kihívásokkal találkozunk (...) és találjuk meg önmagunkat is, közben persze tanuljunk is valamit, hogy karrierünket megfelelően egyengessük. Az elvárásoknak való megfelelés hatalmas erőfeszítéseket vesz igénybe, belső energiáinkat akár teljesen fel is emészthetjük, ha folyamatos megfelelni vágyásunkkal nem figyelünk valóban saját magunkra, hisz sokszor nem vesszük észre, kinek is akarunk épp megfelelni - a környezetünknek vagy saját magunknak? A kettő közt hatalmas különbségek vannak.

Nagyon sokan küzdenek azzal, hogy maximalisták, perfekcionisták vagy éppen megfelelési kényszeresek. Bármelyikről is legyen szó, azt jelenti, hogy ha 3 óra munkával elértük egy feladat 90%-át, képesek vagyunk arra, hogy még 3 órát fordítsunk a maradék 10% elérésére. Nyilván vannak olyan dolgok, olyan munkaterületek, ahol ez elengedhetetlen, például pénzügyi témában.

Free Stock Photo: A young girl watching hot air balloons.

A lényeg azonban az, hogy fókuszáljuk energiáinkat és ne akarjuk mindig a tökéletes választ, a tökéletes megoldást. A döntéseink előtt ne járjuk körbe még háromszor a kérdést, nem kell öt verziót lefuttatnunk, vállaljuk némi kockázatot. 

Fontos munkánk minősége - de még fontosabb az, hogy el is tudjuk adni azt. Ha vezetőnk, kollégáink, a cég többi része nincs tisztában munkánk értékével, nem is fogja tudni értékelni. Van, ahol a "sírás" célravezető, van, ahol a törtetés, van, ahol a nyalás - minden vállalatnál az adott körülményektől függ.

Miért akarok megfelelni másoknak? Miért nem elég erős az önbizalmam? Az önismeret segítségével ez fejleszthető. Táplálkozzunk az apró sikerekből. Ha nem kapunk elég elismerést másoktól, adjunk "jutalmakat" magunknak. 

Véssük be a fejünkbe: "ELÉG JÓ". Elégedjünk meg ezzel. Pont elég.

3 komment
· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://alomallas.blog.hu/api/trackback/id/tr172878114

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Amit én konstruktív kritikának szánok, azt mások sértésnek veszik 2011.05.09. 11:33:40

Én lepődöm meg legjobban, hogy most írok egy pszichológusnak, egyáltalán nem terveztem, csak véletlenül keveredtem a honlapjára, és gondoltam, miért ne. Hiszen van problémám, nem is kicsit. 31 éves nő vagyok, és a kollégáimmal való együttműködésben van...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bambano 2011.05.11. 13:01:08

mekkora marhaság...
ha máshol is ezt vallják, akkor kapod az olyan minőségű programokat, mint a windows, meg az autót, aminek egy kereke hiányzik.

Álomállás 2011.05.11. 18:57:12

@Bambano: a magas minőség és a maximalizmus számomra eltérő fogalmak. A megfelelési kényszer már az egyén számára káros maximalizmus takarja, a magas minőség a munkában viszont fontos elem, a piaci verseny egyik sikerkritériuma.

Bambano 2011.05.22. 17:04:40

@Álomállás: "ha 3 óra munkával elértük egy feladat 90%-át,": egy szoftvernél a 90% még igen messze van a tökéletestől. Ha a szoftvereink ezen a szinten működnének, már meghaltál volna. (pl. a budapesti forgalomirányító rendszer, az erőművi rendszerek).

A szoftvernél a rendelkezésre álló idő 10%-a alatt eljutsz 90%-os szintre. A maradék 90% idő kell még arra, hogy ha nem is 100%, de valami elfogadható cucc készüljön.

Ez a poszt a munkakörök zömének rossz tanácsot ad.
süti beállítások módosítása