A visszajelzésekben jelenleg még mindig nem jeleskednek a cégek. Sok helyen legalább automatikus válaszüzenetek működnek, egy-egy ilyen levélben pedig gyakorlatilag leírják, hogy csak akkor jelentkeznek, ha van valami. Nem hibáztatom ezért kizárólag a cégnél dolgozókat, mert túlterheltek, rengeteg pályázatot kapnak, de egy-egy körlevél nem feltétlenül kerül nagy erőfeszítésbe sem. Valahol az lenne az ideális, ha a munkaadó legalább annyi energiát fektetne egy visszajelzésbe, amit a másik oldaltól elvár.
Konkrét példával, ha az illető pályázó többkörös interjúkon, szakmai teszten megy át, legalább telefonon adjunk neki visszajelzést arról, mik az erősségei, mik a fejlesztendő területei, miért esett másra a választásunk. Ez neki is sokat segíthet személyes fejlődésében, még ha elsőre félünk is attól, hogyan fog reagálni. És pont, mivel ez a személyes törődés ritka, ezért fontos lehet akár a munkaadói arculat szempontjából is, hiszen tőlünk legalább érkezett visszajelzés.
Miért nem lehet őszinte egy visszajelzés? Mi van akkor, ha például újra meghirdetik a pozíciót, amiről minket elutasítottak? Nehezen lehet visszajelezni, ha személyes indok van mögötte, nem volt szimpatikus a jelölt a vezetőnek, ha épp egy hatalmas átszervezés van folyamatban és ez csak a jéghegy csúcsa, ha a vezető meggondolta magát és teljesen más irányba indul. Fontos az őszinte visszajelzés, ha lehet, ezt javaslom mindenkinek, de ha mégsem járható út, válasszunk kegyes hazugságot: "a másik jelölt jobb volt, szakmailag felkészültebb".
Mindezek ellenére, javaslom mindenkinek, ha visszajelzést kap, és nem magyarázatot, kérdezzen vissza nyugodtan: miben kell fejlődnöm? Érdemes a tükörbe nézni, mert saját karrierünk építésében jelenthet hatalmas segítséget. Ha pedig épp kegyes hazugságot kapunk, általában tudni fogjuk.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.