Nagyon elterjedt (tév)hit manapság, hogy „valakinek a valakijét” veszik fel. Én úgy látom, az ajánlás útján bekerülő pályázók maximum az első találkozóig jutnak el – néha továbbjutnak, néha nem. Gyakran már ez is sokat jelent, pláne ha ezer jelentkező van és csak tizet hívnak be. A mérce viszont azonos, hiszen teljesíteni kell a követelményeket, a jelöltek közül a legjobbat keressük. Másrészt viszont annak is nehéz, aki „valaki valakijeként” kerül be – hiszen általában tudják ezt róla, tehát így is fogják őt kezelni.
A kapcsolati tőke egyébiránt fontos tényező az álláskereséskor, érdemes hasznosítani és mozgósítani ismerőseinket, barátainkat, üzletfeleinket, rokonainkat. Előfordul, hogy egy pozíció már azért nem kerül meghirdetésre, mert ajánlás útján sikerül betölteni. Nem tagadom, valóban létezik olyan cég, ahol főleg rokoni és kapcsolati szálak révén lehet bekerülni, de szerintem összességében ez a belső érdekrendszer többszörösen rontja a vállalkozás versenyképességet: nem a legjobb elérhető jelöltet veszik fel, illetve a belső döntések során befolyásoló tényező lehet a kapcsolatok viszonyrendszere.
A protekció-elmélet főleg azoknál működik sajnos, akik ezzel magyarázzák álláskeresésük sikertelenségét. Nem akarnak szembenézni a valósággal, hogy mit kellene változtatniuk, hogyan kellene pályázniuk, valóban reálisak az elképzeléseik. Könnyű és olcsó közhely arra fogni, hogy biztos "valakinek valakijét" vették fel, ezért be se hívtak, meg se hallgattak, stb.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.